|
A mai nap folyamán kezdődik a junior vb, amelyen öt, a Wings kötelékébe tartozó fiatal vesz részt.
Dylan Larkin: Valószínűsíthetően az amerikaiak harmadik sorát fogja centerezni, Eichelék mögött ő végzi majd a "piszkos" munkát. Elsősorban védekező feladatokért lesz felelős, az emberhátrányos helyzetekben alapember. Ennek megfelelően az ő teljesítményét nem feltétlenül pontokban kell majd mérni. Szerintem esélyesei a vb-nek.
Joe Hicketts: Őt a tavalyi drafton nem választotta senki, amelyben több tényező is közrejátszott, leginkább a sérülése. A nyári, fiatalok számára megrendezett edzőtáborba tőlünk kapott meghívott, ahol a meggyőző teljesítménye miatt szerződést is kapott. Nagyon kis termetű (5'8'' magas), de annál játékügyesebb védő. A WHL-ben vezeti a védők rangsorát pontok tekintetében, csapatának abszolút húzóembere. A junior vb-n a kanadai védelem harmadik párjában, illetve az emberelőnyös szituációkban kap helyet. A kanadai keretből ő az egyedüli, akit nem draftoltak (a McDavid, Crouse kettőst persze nem számolva, de ők majd a most következőn választhatók).
Julius Vahatalo: Számára aligha jut több a kiegészítő szerepnél a finnek negyedik sorában. Mindenesetre fiatal kora ellenére rettentően jó testfelépítésű srác (majdnem 2m magas és 90kg). Kíváncsi vagyok rá, ezt mennyire használja ki.
Axel Holmström és Christoffer Ehn: A svéd csapat harmadik és negyedik soros centerei, ebben a sorrendben. Holmström melós játékos, ő PP-ben is bőven kap majd lehetőséget.
Jó kis vb-nek ígérkezik az idei. Aki teheti, nézzen bele a meccsekbe.
Szerk: Holmström az első sor centereként kezdi a vb-t, mivel Nylander a szélre került. Emellett PP-ben egy névrokonától ismert szerepet tölt majd be, a kapus elé betonozva. :mosoly: |